Cholera-napló


UK-szám
202325222
ISBN
9789636043766
Anyagszám
3001059231
Raktáriszám
Szerző
Fábián Janka (1973-)
Kiadó
Libri
Megjelenés ideje
2023
Raktáron 40 darab.

Recenzió
Fábián Jankát vélhetően a 2020-ban világot elborító pandémia is ihlette regényének megírására. Úgy tűnik, az emberi természet mit sem változott 190 év alatt. A naplóíró, a tizenhét esztendős, Gruber Georgina németes csengésű neve ellenére magyar honleány, aki a budai várban él Vilma húgával és édesapjával, Gruber Ottokárral együtt, aki a lakásuk alatti kedves kis cukrászda tulajdonosa.*** A lányok édesanyja egy hosszan tartó, súlyos betegség következtében már tíz éve meghalt. Georgina naplóbejegyzései 1831. július 15-én kezdődnek és az utolsó sorokat az év októberének elején rója papírra a fiatal lány. Magyarországon ekkor tört ki a kolerajárvány, amelyre a korabeli orvostudomány még nem talált gyógyírt, a járvány következtében Kazinczy Ferenc is elhunyt. A családtagok, hogy megvédjék magukat, a halálos betegségtől önkéntes karanténba vonulnak, bezárkóznak a vári lakásba. Az Európát elborító járvány, azonban egyre nagyobb félelemmel tölti el az ország lakóit. Georgina mindent lejegyez a naplójába, nemcsak a családi élet bezártságában történő csip-csup eseményeket, például amikor Vilma afelett siránkozik már napok óta, hogy elpusztult a kiscicája, de az ország főorvosának, Lenhossék Mihálynak (valós személy, aki korának híres orvosa volt) a járvány kezelésére és megfékezésére vonatkozó intézkedésit is dokumentálja, valamint az elhunytakra vonatkozó statisztikai számadatokat is közöl. Leírja a kolera tünetegyüttesét, a baktérium által előidézett, elsősorban széklettel, hányadékkal szennyezett vízzel és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjedő betegség mibenlétét. A gyors lefolyású kór képét, amely súlyos hasmenéssel és hányással jár, és végül kiszáradáshoz vezet. Lenhossék mindent megtesz azért, hogy tudásával a kor lehetőségeihez képest csillapítsa a járvány pusztítását. A korabeli sajtó hasábjain, a Kuríron keresztül próbálja tájékoztatni az ország és Budapest lakóit. Georgina édesapja is egyre nagyobb szorongással olvassa a híreket és próbálja megnyugtatni lányait, akik a bezártság miatt nagyon szoronganak és természetesen attól is nagyon félnek, hogy elkaphatják a fertőzést, amely halálhoz vezethet. A regény, amely a 190 évvel ezelőtti járvány állapotait írja le nagyon sok hasonlóságot mutat a Covid–19 pandémia történetével, hiszen az elmúlt évben mindenki megtapasztalhatta milyen szorongató érzés bezártságban a világtól elszigetelve élni, reménykedve abban, hogy az orvostudomány mielőbb gyógyszert talál a járvány megfékezésére. A múltidéző, érdekes és jól megírt történetet széles körben lehet ajánlani. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Termék egyéb adatai
Kiadás 2. kiad.
Kiadás helye [Budapest]
Témakör szépirodalom;regény
Tárgyszó magyar irodalom;kisregény
ETO besorolás 894.511-31
Ajánló jel J
Cutter F 10
Méret 158, [1] p. ; 19 cm
Kötésfajta kötött
Dokumentum típus Könyv